2013.08.08. Csütörtök
Palermóban megtudtuk, mit takar a "kultúrsokk" kifejezés.
A kompról lekeveredve, hátizsákkal vetődtünk az első kávézóba, és széthajtogattuk frissen vásárolt A3-as térképünket az asztalokon. Fogalmunk nem volt, merre induljunk. Rengeteg, Hotel, Hostel és B&B (Bed and Breakfast) Apartman kínálta szálláshelyeit, amiből mi a Casa Giuditta-t választottuk, mivel legjobb barátnőm nevét isteni jelnek vettük.
Eleinte széles utcákkal találkoztunk, melyeken egyáltalán nem volt sávjelzés, a zebra és a gyalogos jelzőlámpa is ünnepszámba ment (Palermóban az utak szélességétől független szinte mindig mindhárom hiányzik). Az autók index helyett itt dudálnak, rengeteg a konflis, a motorínósokra meg mintha nem vonatkozna a kresz, falkákban kanyarodnak össze vissza, ahol épp hely van. Nem vaknak és vénnek való vidék ez.
Alig egy óra séta után sikerült bekeverednünk a legdurvább sikátornegyed egyikébe.
Annyira vad, színes, büdös és kaotikus volt a környezet, hogy muszáj volt leülnünk a közepén meginni egy sört, meg elszívni pár cigit...
A hely elképesztő nyomorúsága mellett az emberek mind kedvesek és jókedvűek voltak.
Ez amúgy egész Szicíliát jellemzi. Az érzelmek őszinte kinyilvánítása, az ölelkezés, csók, harsány kiabálás és vad gesztikulálás, a barátságos érdeklődés, a segítőkészség - szinte tapintani lehet az Életigenlést ezen a szigeten. Mindez szemétbe, koszba, sós párába és napfénybe csomagolva hevert előttünk. Furcsa kontraszt, hogy a környezettel ellentétben az emberek tiszták, adnak magukra, általában jól öltözöttek és parfümtől illatoznak.
Még nem szándékoztunk vacsorázni, de vacsoráztunk.
Az étterem fiatal skalpvadászának invitálására esélyünk sem volt nemet mondani, igazából a roston sült friss tengeri halra Attilának nem is igen akaródzott. Az étterem vezetője - vérbeli szicíliai Capo kinézetű ember - maga próbált nekünk szobát szerezni a Casa Giuditta-ban, de nem járt sikerrel. "Occupato." - mondta a telefont letéve. Karakteres hangja és az arckifejezése Attilát annyira megbabonázta, hogy néhány óra gyakorlást követően tökéletesen elsajátította egy szicíliai maffiavezér fáradt mimikáját és reszelős hanglejtését, a nevetőgörcsök széles spektrumát tárva fel előttem.
 |
| Vacsora közben a szemközti zöldségesről készült életem eddigi legjobb fotója |
Szállásunk nem lévén a parti sétányon éjszakáztunk.
Egyszerűen a fejünk alá húztuk a hátizsákokat és betakaróztunk egy hálózsákkal. Már majdnem éjfél volt, gondolunk nemsokára elcsitulnak a közeli diszkósátrak és hazamennek az emberek. Aha. Még nem tudtuk, hol vagyunk. Szicíliában éjfélkor kezdődik az igazi buli. A sétányon folyvást traccsoló embercsoportok akár gyöngy a füzéren egymást váltogatták, gyerekek, kutyák, macskák rohantak mindenfelé, robogók száguldoztak a fejünk mellett, majd hajnalban beindult a tűzijátékkal egybekötött karaoke-party. Én a szúnyogoktól eltekintve nagyot aludtam, de Attiláról ez nem volt elmondható. Sopronban született bécsi építészként nehezen verte ki a fejéből, hogy a palermói kikötő kóbor állatoktól és emberektől vibráló sétányán fekszünk.
2013.08.09. Péntek
A nappal együtt keltünk.
Hajnalra a mellettünk sertepertélő kutyák közül három ott is ragadt a közelünkben, és hálásan futkostak az aranyszín csillogásában arra, amerre a férjem mutogatta nekik a sziklák közt fel-felbukkanó rémült macskákat. Áruló.
Hajnalra a mellettünk sertepertélő kutyák közül három ott is ragadt a közelünkben, és hálásan futkostak az aranyszín csillogásában arra, amerre a férjem mutogatta nekik a sziklák közt fel-felbukkanó rémült macskákat. Áruló.
Már úton voltunk a partról a városba, mikor bevillant: MA VAN A 41. SZÜLINAPOM!!! Nem tudtam volna szebb ajándékot kapni Attilától mint, hogy itt ébredhettem ezen a napon, és az Istentől, hogy Attilával. Hála és köszönet érte mindkettőjüknek.
Szép a romantika, de most már tényleg kéne valami szállás...
A kutyáktól érthető okokból valahogy meg kellett válnunk. Mivel semmi sem tántorította el őket attól, hogy kövessenek, szívszakasztó pillantásaiktól kísérve buszra szálltunk. A Pizzeria Bellini-ben - ahol isteni frissen facsart narancslevet kapni - akadt free-wifi, amivel némileg könnyebbé vált a szobafoglalás. Errefelé augusztusban ez nem könnyű menet aznapra. A Casa Marconi megfelelőnek tűnt, így zsákjainkat tovább cipelve célkeresztbe vettük. A séta során lassan átitatódtunk azzal a különös rezgéssel, amit Palermo produkál. A köves szűk utcák, ruháktól roskadó erkélyek, romos házak előtt székeken beszélgető emberek, mindenhol (!) focizó gyerekek, nyüzsgő tengeri hal és zöldségpiacok, folytonos lárma, motorhang és szemét ahová nézek... két pofára faltuk a hangulatát, és mit tagadjam: már ekkor szerelembe estünk.
Végül négy napra foglaltunk szobát a Casa Marconi-ban. A hely olyan volt, amilyen. A tv dekódere nem működött, internet csak az ebédlőben volt (ott is csak egyszer), a reggeli mennyisége elég volt de a választéka csapnivaló, viszont minden nap takarítottak és volt zuhany meg légkondi, ami ezen az égövön sok hálára ad okot.
Valamilyen okból azt gondoltuk, hogy tegnap bejártuk Palermó keleti részét.
Ezt a gondolatunkat máig nem értem, minden esetre miután becsekkoltunk nyugatnak vettük az irányt. Ebben a városban üzemel egy Hopp-Off Hopp-On járat, ami kifejezetten turistáknak teremtődött. Az a lényege, hogy folyton körbe kering egy busz a belvárosi nevezetességek között, és bárhol megállíthatod és felugorhatsz rá. Mi pontosan ez elv szerint használtuk a városi tömegközlekedést. Ha irányban jött egy busz, felugrottunk rá, és utaztunk vele még el nem kanyarodott a terveinktől, vagy még meg nem tetszett valami a környéken. Ellenőrt egyetlen egyszer sem láttunk Palermóban. Aznap délután a Via Messinán buszozva Bandita környékén (komolyan ez a neve) úgy véltük, már eleget utaztunk, ezért leszálltunk és körbenéztünk, mi van arra.
Mutatom neked:
2013.08.10. SzombatSzép a romantika, de most már tényleg kéne valami szállás...
A kutyáktól érthető okokból valahogy meg kellett válnunk. Mivel semmi sem tántorította el őket attól, hogy kövessenek, szívszakasztó pillantásaiktól kísérve buszra szálltunk. A Pizzeria Bellini-ben - ahol isteni frissen facsart narancslevet kapni - akadt free-wifi, amivel némileg könnyebbé vált a szobafoglalás. Errefelé augusztusban ez nem könnyű menet aznapra. A Casa Marconi megfelelőnek tűnt, így zsákjainkat tovább cipelve célkeresztbe vettük. A séta során lassan átitatódtunk azzal a különös rezgéssel, amit Palermo produkál. A köves szűk utcák, ruháktól roskadó erkélyek, romos házak előtt székeken beszélgető emberek, mindenhol (!) focizó gyerekek, nyüzsgő tengeri hal és zöldségpiacok, folytonos lárma, motorhang és szemét ahová nézek... két pofára faltuk a hangulatát, és mit tagadjam: már ekkor szerelembe estünk.
Valamilyen okból azt gondoltuk, hogy tegnap bejártuk Palermó keleti részét.
Ezt a gondolatunkat máig nem értem, minden esetre miután becsekkoltunk nyugatnak vettük az irányt. Ebben a városban üzemel egy Hopp-Off Hopp-On járat, ami kifejezetten turistáknak teremtődött. Az a lényege, hogy folyton körbe kering egy busz a belvárosi nevezetességek között, és bárhol megállíthatod és felugorhatsz rá. Mi pontosan ez elv szerint használtuk a városi tömegközlekedést. Ha irányban jött egy busz, felugrottunk rá, és utaztunk vele még el nem kanyarodott a terveinktől, vagy még meg nem tetszett valami a környéken. Ellenőrt egyetlen egyszer sem láttunk Palermóban. Aznap délután a Via Messinán buszozva Bandita környékén (komolyan ez a neve) úgy véltük, már eleget utaztunk, ezért leszálltunk és körbenéztünk, mi van arra.
Mutatom neked:
Kimentünk a partig, ami nyers építési törmelék volt hanyag eleganciával elgereblyézve. Végül egy halbolt előtt tudakoltuk, innen meddig és ott hova menjünk tovább? "Arra? Minek?" - nézett nyugatnak kerek szemmel a halas. - "Ott nincs semmi!" - majd lelkesen mutatta a térképen, miket és hol nézzünk meg ott, ahonnan jöttünk. Va bene. A srác még megkérdezte a nemzetiségünket. Attila felelt neki, mert én épp egy csapat narancsszín halott halacskát néztem közelről a jégen. A srác kacsintott és azt mondta olaszul: "Az finomabb ám, mint a gulás!"
Szülinapom lévén Attila elvitt vacsorázni.
Nem, mintha eddig nem vitt volna majd minden este:) De ma különleges kaját választottunk: pizzát! Rájöttünk, hogy olaszországi tartózkodásunk alatt még egyetlen egyszer sem ettünk. És ez így nem maradhatott. Külön érdekes volt a vacsorában, hogy pár méterre tőlünk egy-két 1500 éves fa állt (komolyan) illetve, hogy aznap léptem a 42. évembe, és véletlenül a 42-es asztalt kaptuk. A szarvasgombás pizzám okozta jóllakott elégedettség, és a grappa (amit itt fél deciben mérnek) okozta mámor hatására csavarogtunk egyet a régi kikötőrészben, majd később belebonyolódtunk az egyik mulatós negyed közepébe, és hajnalig roptuk a táncot három palermói lánnyal, akikre nem emlékszem. Állapotomra tekintettel Attila végül taxit hívott, amit pár helybéli srác motorral követett, hogy biztosak legyenek benne, jó felé megyünk, de sajnos erről is csak Attila elmondásából tudok. Hej, alaposan megünnepeltük magamat, hiba abban nem volt.
